Spóralenyomat
A Egy kalap alatt wikiből
Tartalomjegyzék |
A spóralenyomat készítése tulajdonképp a kalapból lehulló spórák összegyűjtése egy sík felületen, ami lehet egy egyszerű papírlap, de az alufóliára készített print is kezd elterjedni, mert könnyebb róla lekaparni a spórát.
Készítése
A spóra print készítéshez megfelelő fejlődési stádiumban akkor van egy gomba ha:
- a kalap széle már nem befelé hanem kifelé görbül,
- a védőburok már teljesen felszakadt,
Persze túl érett, és a még fejletlen gombából is lehet printet készíteni, de nagyobb az esély, hogy nem jól sikerül, például elfertőződhet attól, hogy a túl érett gomba lemezei hozzáérnek, vagy bezárulhat a még éretlen kalap, megakadályozva a spórák lehullását.
A tisztaság végig fontos tényező, az alufóliát le kell törölni alkohollal, aztán letakarva egy fertőtlenített pohárral (több print esetén egy fedővel, vagy betéve az egészet egy glovebox-ba) meg kell várni, míg az alkohol teljesen elpárolog.
Klasszikus
A klasszikus spóraprint készítése:
Az egész folyamatot lehetőleg gloveboxban kell végezni, de jó esélyjel lehet egy tiszta, levegőmozgás nélküli helységben is "fertőzés mentes" printet késziteni.
A kész lenyomatot tehát célszerű kettéhajtani és a széleit is visszahajtani, főleg ha alufóliáról van szó.
Ezen a videón is jól látszik, milyen nehéz papírról lekaparni a printet:
Aki teheti inkább alufóliát használjon
(és a kaparást mindenképp gloveboxban kell csinálni!)
Ha a kalap bőven szórja a spóráit lehet, hogy egy másik print is kifutja még belőle, csak át kell tenni egy tiszta alufólia darabra ahol tovább folytatódhat a spóraszóródás.
Spórafecskendő készítés klasszikus lenyomatból . |
Lehetséges problémák
- Problémát okozhat a kicsapódó pára, ami elnedvesítheti a printet, így az könnyen elfertőződhet, szétkenődhet. A print alá téve egy papírtörlőt ez a probléma kiküszöbölhető.
Ha ez sem működik, CaCl vagy szilikagél segítségével ki lehet szárítani, csak be kell rakni a nedves print mellé, a pohár alá egy kis kupacot valamelyikből.
- A túl száraz levegő is gondot okozhat, a kalap így hamar összeaszalódik, lemezei hamar összezáródnak, a spóraszórás megszűnhet. Egy kisebb fedővel - pl. pohárral - letakarva a kalapot a páratartalom magas marad a porháron belül, megakadályozva ezzel a kalap tovább száradását.
Üveges
Ez a módszer talán egy fokkal jobb mint a klasszikus, és akár egy sokáig fertőzésmentesen eltartható print, akár nagyobb mennyiségű spóraoldat elkészítésére is alkalmas. Hátránya, hogy egy klasszikus printhez képest sok helyet foglal, előnye viszont hogy sokkal egyszerűbb oltóanyagot, például spórafecskendőt készíteni belőle.
Szükséges hozzá:
- befőttes üveg
- egy vagy két fedő
- facsavar
- FBS szilikon.
A fedőre két kb 3 mm-es lyukat kell szúrni, az egyiket középre, ebben lesz a facsavar, a másikat szélre, itt lehet majd a kész spóraoldatot kiszívni.
A középső lyukba mehet a facsavar, és alaposan, mindkét oldalról körbe kell nyomni FBS szilikonnal. A facsavar nyilván befelé álljon.
A befőttesüveget nem több, mint 3/4 részig megtöltve (hogy ne érhessen a vízbe a kalap) lehetőleg desztillált vagy legalább ioncserélt vízzel, a fedőt lazán rátekerve mehet a kuktába vagy egy fazékba ahol 30 percig főnie kell.
Fazekat használóknak érdemes lehet először felforralni a vizet, néha már ez is elég a sterilizáláshoz, a fazékban viszont néha nem éri el a befőttesüvegbe zárt víz a 100 fokot, így életben maradhat pár baktérium, penészspóra.
A sima csapvízben lévő sók kicsapódhatnak, ezek a spórákkal összetapadva egy nagy csomóvá állhatnak össze, ezért használata kerülendő. ( működik így is azért).
Ha szorosan rázárt fedővel történne a kuktázás, a befőttesüvegben vákuum keletkezne ami az első nyitáskor beszippantaná a körülötte lévő levegőben úszkáló csúnya dolgokat -ha vannak- ezért jobb laza fedővel sterilizálni, és mikor már annyira kihűlt (a zárt kuktában) hogy meg lehet fogni, rá lehet tekerni teljesen, így már nem keletkezik vákuum.
VAGY, steril környezetben kell elvégezni az első nyitást, VAGY airportot használni, VAGY a szerencsére bízni.
A levágott gombakalap tetejét, ahol át lesz szúrva a csavarral, érdemes fertőtleníteni alkohollal, mivel ez a rész fertőzött lehet, és ez az egyetlen hely ahol érintkezni fog a befőttes üveggel illetve annak fedelével.
A lehető legtisztább körülmények között kell kinyitni a befőttesüveget, felszúrni a csavarra a kalapot, és gyorsan, óvatosan visszazárni, aztán békén hagyni kb. 1 napig.
Miután elég spóra hullott a víz felszínére, ki lehet cserélni a fedőt, vagy egyszerűen kivenni a gombakalapot és kész is. Persze lehetőleg gloveboxban és gyorsan kell csinálni a cserét.
Fecskendő
Hagyományos lenyomatból fecskendőt készíteni egyszerű, a cikk: lenyomatból fecskendő
A szilikonnal kitöltött lyukon keresztül lehet kiszívni a spórás vizet egy fecskendőbe, persze mielőtt beszúrnánk a tűt, a portot le kell fertőtleníteni alkohollal.
Használat előtt felrázandó.
A spóraoldatot célszerű hűtőben, vagy sötét hűvös helyen tartani. Melegben a spórák kikelhetnek, bár ez sem okozna túl nagy gondot, de így kevesebb ideig, kb fél évig áll csak el.
A spóraoldat akár egy évig is elállhat.
Hasonló módszerrel lehet sokáig eltartható, száraz printet is készíteni, a különbség csak annyi hogy a befőttes üvegbe nem kell víz.
Az befőttes üveget és a fedőket jól el kell mosni, kitörölni alkohollal, majd megvárni míg az teljesen elpárolog.
Az üvegnek teljesen tisztának és száraznak kell lennie, különben a print elfertőződhet vagy "megromolhat".
Felhasználása előtt csak be kell fecskendezni pár fecskendőnyi desztillált vizet, a szilikon porton és már kész is az oltóanyag.
Egyéb módszerek
Találékony módszerek:
| A lenyomatot akár egyenesen egy könyvjelzőre, vagy képre is lehet készíteni, ami laminálás után szép is lesz meg hasznos is.[1][2]]] | Fóliahegesztő segítségével teljesen zárt tatyókat lehet készíteni, amik sarkára egy csepp FBS szilikont pöttyintve egy önzáró oltási port kapható.
|
- Egy pár csepp spórásvízből, vagy akár spóraporból egyszerűen készíthető nagyobb mennyiségű, folyadékban élő gombakultűra, angolul Liquid Culture (LC), aminek számtalan előnye van.
- Oltóanyagok multispóra kultúra, izoláció, oltás stb.
- PF süti készítése


